Az ajándékdobozban az utalvány mellett egy katalógus található, mely részletesen bemutatja a választható programokat. Ezek közül kedvére dönthet a megajándékozott:
Meghívás 2 fő részére egy 3-5 fogásos,
Csodálatos, ódon ékszerdoboz a Várnegyedben, pár lépésnyire a Mátyás templomtól. Az ide először betérő látogatót is jó ismerősnek dukáló, de cseppet sem tolakodó szívélyességgel fogadják. Illatozó házikenyér-kóstolóval és a konyha szezonális kínálatából merítő üdvözlőfalatok társaságában vághatunk neki az étlap áttanulmányozásának. A számos nemzetközi elismerést begyűjtő fiatal séf, Bicsár Attila olvasatában a „magyar konyha” kifejezés új értelmet nyer. Korszerűsített formában a polgári magyar konyha, azon belül is elsősorban a paprika előtti, az erdélyi és az 1800-as évek végének francia behatású ízvilágát idéző fogásait készíti. Szellemes, rafináltan kifinomult kompozíciókat, amelyek a szemet és ízlelőbimbót egyaránt kényeztetik. Az ételek és a gondosan összeállított borlapról hozzájuk társított italok ízének harmóniája teszi feledhetetlenné itt tett kulináris kirándulásunkat.

Az Arany Kaviár a klasszikus cári orosz konyhát hozta el hazánkba. Olyan csúcsétterem, amely nemzetközi mércével mérve is megállja helyét. Nem jellemzi a minimalizmus: szőnyegek, kárpitok, boxok teszik ezt a kis váraljai ékszerdobozt oroszosan keresetlenné. A kerthelyiség mindezt plain air-rel lazítja és teszi ellenállhatatlanná. A konyha az - orosz ősöket felsorakoztató résztulajdonos - chef vezényletével kifogástalan alapanyagokból dolgozik. A szezonálisan változó Tasting Menü kivételes alkalmat kínál, hogy a mennyei ízekből többet is végigízleljen, midőn halakban, zsenge húsokban és az ételek ízét kiemelő, friss zöldekben gazdag fogások követik egymást, az ízlelőbimbókat gyönyörködtető desszert előtt. Az ételeket kísérhetjük passzoló, az étlapon ajánlott borokkal, vagy más italokkal, amelyekből egy orosz étteremben szintén nem lesz hiány.

A Gundel 1910 óta hazánk gasztronómiájának nagykövete, a boldog békeidők mementója. Egyszer a New York Times ezt írta: "A Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turistaprospektus." Ez a hagyomány máig nem tört meg: az étterem lélegzetelállítóan szép belső tere a patinás falborítással, a süppedős szőnyegekkel az ízek szentélye, ahol az ételeknek kijáró tisztelet ma is megköveteli, hogy a férfiak este zakót öltsenek... A Gundel az origó, ahonnan a XX. század magyar konyhaművészete sokat merített, specialitásaik – mint a Gundel palacsinta – mindenki által ismert klasszikusokká váltak. A speciális menühöz Önnek és partnerének jár egy pohár bor is a Gundel Pincészetből. Jó időben nyitva áll a terasz a hatalmas fák alatt, ahol lombsusogás keveredik az Állatkertből átszűrődő madárhangokkal.

Íme egy újabb étterem, ahol az elköltött ebéd vagy vacsora mellé emlékezetes élményeket kapunk ajándékba. A Várban található Apetito nem csupán egy könnyű étkezésre várja vendégeit. Az étterem szép, levegős és artisztikus, a terasz hűs, természetes és elegáns, a fogások azokat bátorítják, akik a mennyiségi rekordok helyett inkább ismerős, mégis különleges ízekre vágynak. A makulátlan élvezetet a helyszín kialakítása, a XXI. századi konyhatechnológia, a csúcsminőségű alapanyagok frissessége, a séf és csapata szakértelme garantálja. Mivel egy ilyen program szinte elképzelhetetlen egy pohár ital nélkül, felhívjuk a vendég figyelmét a hatalmas borválasztékra, és arra, hogy az egyedülálló tárolási technológiának köszönhetően a legexkluzívabb borokat is pohárszám rendelheti. Mivel a látogató bizonyára visszatérő vendéggé válik, külön öröm az étkezéshez felszolgált ajándék bor.

Kortalan elegancia fogadja a belépőt az egykoron Glück Frigyes által üzemeltetett Pannónia Szálló Griff éttermének helyén található XO Bistróban. A belvárosi környezet diktálta nagyvilági hangulat, az eredeti fényképek alapján restaurált mozaikköves padlózat, a stukkók, a hatalmas tükör mintegy előrevetíti, mi vár majd ránk kulináris élvezetek terén. Regős Péter séf konyhája a száz évvel ezelőtti ínymesterség legszebb hagyományait viszi tovább. A korhű fogások ízharmóniáját, a századfordulós spájzokban tárolt füstölt ételek aromáját egy modern konyhai füstölőgép segítségével érik el, csak éppenséggel itt libamájat, vörös tonhalfilét, kecskesajtot, erdei gombákat és egyéb ínyencségeket füstölnek. Az újraértelmezett magyaros ételeket nemzetközi ételkülönlegességekkel, halételekkel és a tenger gyümölcseivel ötvöző kínálat így teremt egy új klasszikust a város szívében.

Talán az olasz tulajdonos teszi... Vagy az olasz séf... Netán az eredeti, speciális olasz hozzávalók... Esetleg a csodás olasz borok... Annyi bizonyos, hogy a Pomodoro a legolaszabb olasz étterem itthon, amelynek népszerűsége a nyitás óta töretlen! Az étlap a friss hozzávalók kínálatának megfelelően változik: mindig új, heti és szezonális ajánlatokkal lep meg. Ami állandó, az a kiszolgálás és a konyha egységesen magas színvonala. Bármit is választunk, nem fogunk csalódni. Bár az Arany János utcában ülünk, a tányérunkra kerülő ízletes és rusztikus fogásokat kóstolva beragyogja a lelkünket az itáliai napfény... Itt a jó értelemben vett autentikus és házias olasz konyhával találkozunk, amely minden ízében azt nyújtja, amit Olaszországban kapnánk. Hihetetlen a választék a kézzel gyúrt tésztáktól a pizzákig, a levesektől a friss rák- és húsfélékig, az étkezés végén kényeztető bársonyos panna cottától a mascarponéig... Bravissimo!

Veszprémben, a viadukt lábánál található a Villa Medici. Kiváló konyhája révén évek óta a magyar gasztronómia élvonalába tartozik. Visszajáró vendégei külföldön és az ország legkülönbözőbb pontjain hírét vitték. A konyha nemzetközi, magyar jegyekkel. Érdemes megkóstolni a királyrákot ánizslikőrrel flambírozva, de aki mangalicalakomára vágyik, annak sem kell továbbállnia. Az ételek elkészítésén nagy kreativitás és magabiztosság érződik. Az ízletes és könnyű ebédek híve bőséges hal és hús carpaccio választékot talál, finomabbnál finomabb hal és mediterrán fogások között szemelgethet. A húsevőnek szintén nem kell megtartóztatnia magát. Kiváló argentin steakvariációk, házi szárnyasok fehér húsa fogadja. A töltekezés befejeztével tegyen egy sétát a szépen gondozott kertben, a kis tó mellett, sétáljon a viadukt fényei alatt, és élvezze ki a tökéletes ebéd vagy vacsora minden örömét.

Az étterem „motorja” Csapody Balázs tulajdonos és Jahni László konyhafőnök húszéves barátsága, amelyből a betérő a gondosan kitalált és igen magas színvonalon megvalósított finomságokat, no meg a szívélyes vendéglátást élvezheti. Ide az ember azért jön, hogy a balatoni halakat, a környékbeli vadakat és a régió legkiválóbb borait autentikus környezetben kóstolhassa. Az étterem a hagyományok megőrzése és bővítése mellett a folyamatos fejlődés mellett tette le a voksát, nem véletlen, hogy nagy elismerésre tett szert, rengeteg a visszajáró törzsvendég. A vidék jellegzetes ízei a Kistücsök tálalásában tökéletes gasztronómiai élményt nyújtanak; akár egy kerékpártúra után is érdemes betérni, miután a lelkünk már jóllakott a balatoni táj szépségével. Talán a „régiónk ízei” négyfogásos menü fejezi ki legjobban, hogy abban az évszakban vagy abban a hónapban mit gondolnak a konyháról, ez tekinthető egyfajta filozófiának is.

A Café Erté Romain de Tirtoffról, művésznevén Ertéről, az art deco egyik meghatározó alakjáról kapta nevét. Aki itt költi el ebédjét vagy vacsoráját, maga is megfürödhet ennek a soha nem fakuló, az örök stílust képviselő korszaknak az eleganciájában. Az étterem berendezése és a belső tér hangulata híven követi a 20-as, 30-as évek múlhatatlan divatját, ám nem csupán erről van szó. A fine dining fogalma az enteriőr, a diszkréten testre szabott kiszolgálás, az ételek és italok finoman szőtt harmóniája, valamint a jazz egysége által nyer itt értelmet. Az étlap és a menü fogásai megjelenésüket és ízvilágukat tekintve egyaránt rafináltak, minden étel kiváló, friss alapanyagokból, nagy szakértelemmel elkészítve kerül az asztalunkra. Az Ertében hetente háromszor élő jazz koronázza meg az estét, amelyet társaságával akár a privát szivarszobában is élvezhet, vacsora után.

Ha a város kifinomult és boldog arcára kíváncsi, látogasson el a Tigris étterembe, amely Budapest klasszicista eleganciáját idézi. Az aprólékosan felújított hely a Hild József tervei alapján épült, egykori Tigris luxusszállodában nyílt meg, és hűen őrzi fővárosunk fénykorát. A bútorok, kiegészítők és a hófehér Zsolnay étkészlet csupa olyan elem, amely méltó kerete mindannak az élvezetnek, amelyben részünk lesz a továbbiakban. A Michelin Guide által ajánlott Tigris étterem hitvallása szerint megőrzi a magyar konyha hagyományos ízeit, ám a csúcsminőségű, mindig friss, és sok esetben házilag termesztett vagy készített hozzávalók legjavát a legmodernebb konyhatechnológia segítségével domborítja ki, formabontó és őszinte tálalásban. A hely a Gere pincészet referenciaétterme, így a vacsorát kísérendő, érdemes megkóstolni azokat a kisszériás borokat is, amelyekhez máshol lehetetlen hozzájutni.

Akit már megérintett a benelux gasztronómia természetes, a sós tengeri levegő által átitatott kiválósága, az itthon is a legmagasabb szinten élvezheti azt. Aki még nincs tisztában azzal, mire számítson egy belga konyhán, legjobb, ha a csúcson kezdi az ismerkedést, azaz Philippe, a belga éttermében. Hering, feketekagyló, lazac tartár, ilyen hal, olyan rák, amolyan kagyló, ja, és belga csokitorta. Ezek mind-mind közhelynek hatnak egészen addig, míg helyet nem foglalunk a bájosan precíz kialakítású térben, és fogadjuk a pincérek rohamát, akik úgy ugrálnak körül bennünket, akár egy francia bohózatban. Ám a vidám és bohókás miliő sem tudja elterelni egy percre sem figyelmünket a tökéletes ízekről és fogásokról. Itt minden akkor tömény, akkor omlós, úgy puha, annyira ropogós, amennyire kell, és ezt a hibátlan gasztronómiai élményt csakis a kiváló, káprázatos, pazar, utánozhatatlan jelzőkkel lehet illetni.

Aki laza, ugyanakkor nagystílű gasztronómiai élményre vágyik, mindenképpen látogasson el a Hemingway Étterem haciendájára, költsön el egy kellemes estét vagy délutánt a kiváló ételek, italok, szivarok társaságában a Feneketlen-tó partján, és feledkezzen el az idő múlásáról. Maga az étlap is elég csábító és tartalmas ahhoz, hogy ne csak átszaladjunk rajta, hanem átgondoljuk, mire is vágyunk igazán. A tengeri kínálat bőséges, de a hazai ízek és a gondolatban messzebbre kalandozók számára is örömteli a lapozgatás. A közben elfogyasztott koktél segíthet a döntésben. Az évszakonként megújuló étlap mindig mindenki számára tartogat olyan ételeket, amelyek miatt visszajárnak a betérő látogatók. Természetesen az étkezéseket kísérő koktélok, fagylaltkelyhek, különleges teakeverékek mellett a borválaszték is igen gazdag, így aki nemes egyszerűséggel bort fogyasztana, annak is van miből választania.
Ki nem játszott még el a gondolattal: mi lenne, ha visszamehetnénk az időben 100 évet? Nos, ehhez az élményhez elég ellátogatni a Várba, a Király étterembe! Mintha egy film díszletébe lépnénk, hamisítatlan századeleji miliő fogad, gyönyörű és izgalmas belső terekkel, az asztalok pedig hófehér damasztabrosszal és hollóházi porcelánnal terítve hívogatnak. A patinás hangulatot csak fokozza az igényes műsor, amelyet az Operettszínház művészei, valamint az ország egyik legjobb prímása, Puka Károly és zenekara adnak. És a lényeg, amiért jöttünk: a Feldobox menüből választható, ízletes fogások, amelyek között a kifogástalan minőségű hazai baromfi, négylábú és zöldség alapanyagokból készült ínycsiklandozó ételek játsszák a főszerepet. Gulyásleves szürkemarhalábszárból, friss lecsó roston sült libamájjal, somlói galuska... Így mulat egy magyar úr!

Tokaj-Hegyalja varázslatos jellegével és vendégcsalogató ízeivel megérdemel egy alaposabb vizitet. Látni, érezni és ízlelni kell. Tolcsván, a Tokaj-Hegyaljában található az Ős Kaján étterem, amely hazánk ébredező gasztroturizmusában megkerülhetetlen jelentőséggel bír. Az éttermet francia szakács hozta létre, felismerve a helyben rejlő végtelen lehetőségeket. A vendéget hatalmas kert és több bájos, más-más hangulatú helyiség várja: a Színes, a Polgári és a Paraszt terem, valamint a Könyvtár. A kertben együtt pihenhetünk a gyümölcsökkel, zöldségekkel és fűszerekkel, illatuk sétánkon is elkísér, amellett, hogy tányérunkat gazdagítják. Ínyenc konyhája egyszerű, hagyományos alapanyagokból szemet és szájat gyönyörködtető lakomákkal örvendeztet, a táj szépsége és gazdagsága, a levegő illata a tányérokon is visszaköszön. A borkínálat kimeríthetetlen.

Ez a csúcsétterem megér egy kirándulást. A fertőrákosi Ráspi pincészet borai és házias fogásai először a külföldi vendégek figyelmét ébresztették fel, akik kizárólag ezért az élményért látogattak el a Fertő-tó környékének csodaszép vidékére.
Az étterem és borászat tulajdonosa nem szaklapokból és divatáramlatokból nyeri az ihletet. Az ő tanácsadója a természet. Ez tükröződik a mindig friss, természetes és a kiváló ízeknek teret engedő menüben, valamint a nagy múltú, nagyhírű pincészet csúcsminőségű borkínálatában egyaránt.
Ha kíváncsi az Alpokalja tájának zamataira, illatára, és a pincészet családias, otthonos éttermére, amely csupán a visszajáró vendégek elragadtatásának köszönhetően vált Európa-hírűvé, látogasson el Ön is a Ráspi étterembe, és legyen részese a páratlan gasztronómiai élménynek, amely a tehetség, a jó ízlés és a természettel való összhang találkozásából születik újjá nap mint nap.

Pécs elegáns belvárosában, a színház tőszomszédságában találjuk az Enoteca Corsot, a közel száz éves Susogó étterem utódját, amelynek emeletén világszínvonalú csúcsétterembe cseppenünk. A hatalmas ablakokból a nyüzsgő, eleven sétálóutcára és a színház csodálatos épületére látunk rá. A tulajdonosok – a séffel karöltve – hihetetlen lendülettel és hozzáértéssel egy Pécsett eleddig ismeretlen gasztronómiai irányt céloztak meg. A mediterrán, francia és olasz hatás alatt álló ételkompozíciók tökéletes keresztmetszetét nyújtja a szezononként megújuló Degusztációs Menü: üdvözlőfalat, előétel, leves, utána egy ízfrissítő-felvezető falatka, melyet követ a főétel, végül desszertet kapunk – mindehhez válogatott, hozzáillő borokat kínálhat a Corso. Mind az ételek, mind a kiszolgálás bármelyik csillagos étteremben megállnák a helyüket – és ehhez nem kell Frankhonba vagy Itáliába utaznunk, elég, ha elruccanunk Pécsre!

| BUDAVÁR TOURS Utazási Iroda H-1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. A Batthyány téri vásárcsarnok első emeletén. Telefon: (+36-1) 355-4299 Fax: (+36-1) 3568590 Online utastájékoztató E-mail az irodának: ertekesites@budavartours.hu E-mail a weboldallal kapcsolatban: webmester@budavartours.hu IKIM engedély szám: R-236/92/97 A magyar Utazásszervezők és Közvetítők szövetségének tagja. |
Nyitva tartásunk: Hétfő: 9-20 óráig Kedd: 9-20 óráig Szerda: 9-20 óráig Csütörtök: 9-20 óráig Péntek: 9-20 óráig Szombat: 9-17 óráig Vasárnap: zárva |
|
budavartours.hu ©1998-2008. A Budavár Tours web-oldalain található összes információ, kép és egyéb anyag másolása, felhasználása (kivétel: szöveg idézés forrás megjelöléssel) csak a Budavár Tours kifejezett engedélyével történhet. Tájékoztatjuk, hogy az oldalon szereplő helyesírási- és hibás feltöltésből származó hibákból adódó félreértések és károk miatt a Budavár Tours Utazási Iroda semminemű felelősséget nem vállal. |
|

